A mai a külvárosban jártam, egy „Kisfolyam-falu” nevű falucskában. Gyors reggeli készülődés után Owennel, Lily-vel és Sjin-nel találkoztam, majd egy bicó bérlése után neki is vágtunk a cangázásnak egészen faluig.
Érdekesség a Kínaiakban, hogy ők a megbeszélt találkozó előtt ott vannak mindenhol: Tegnap pl. 5 perccel a megbeszélt időpont előtt rámírtak, hogy merre vagyok, mert sehol sem találnak, ma meg 20 perccel a tali előtt, hogy mikor érek oda… de nem hibáztatom őket, biztos izgultak, hogy végre személyesen is találkozhatnak valakivel Magyarföldről…
A képen látható géppel tekertem végig a fél városon, aminek különlegessége, hogy mivel feleakkora kínaiakra tervezték, mint én, kb úgy néztem ki rajta mint egy majom a köszörűkövön, a másik pedig, hogy olyan csengő volt rajta, hogy minden bukkanónál, padkánál a rázkódás miatt megszólalt, ezzel is felhívva magamra azok figyelmét, akik véletlenül még nem láttak volna.
Útközben az út szélén egy kisebb gyümölcspiacba ütköztünk, ahol vettünk egy helyi gyümölcsöt (amúgy kb az ott lévőknek a felét nem ismertem), amit az ebéd után be is kajáltunk. A kisfalu eléggé tradicionális volt és sok olyan épületet tartalmazott, ami már sok évtizede szinte változatlanul áll, pl. most voltam először kínai templomban.
A nagyon sok érdekesség mellet igazából egy dolog lepet meg, amit nem tudtam hova tenni és a többiek sem tudták megmagyarázni, ami pedig a főút mellet álló Arnold Swarchenegger szobor volt.
Mondjuk olyan alapon, hogy aki szereti a terminátort, az rossz ember már nem lehet, a falucska belopta magát a szívembe. Végignézve a helyi folklór boltokat egy kis étteremben megebédeltünk, majd benyomtuk a vásárolt gyümit, ami legjobban a szőlőre emlékeztetett, csak édesebb volt, nagyobb magokkal.
Ez után elöl kosaras, sárga cirkálómra felpattanva visszatekertünk a városba, ahol Dickkel futottam össze, aki megmutatta nekem az egyetemét. Sétánk nem tartott túl soká, mert neki is északi vére volt, és úgy voltunk vele, hogy ennyi hőség egy napra már elég lesz. A mai napra már elértem a full TSZ-barna szintet: mindenhol barna, kivéve a póló, rövidgatya és cipő alatt. Erre majd valami megoldást ki kell találnom, lehetőleg úgy, hogy ne keljen fürdőgatyában mászkálnom az utcán.
A szállásra visszafelé menet a metrómegállótól 5 percre találtam egy plázát, ami itt nem számít különösen nagynak, de az otthoni Arénát azért bőven veri. Örömmel tapasztaltam, hogy igaz a hír, a ruhák tényleg olcsók…de nagyon, szóval jól tettem, hogy nem otthon vásároltam be az út előtt.
A szállásról még nem sokat meséltem: Igazából egész GZ-ra igaz a kettősség, ami egyrészt tradicionális kínai életmód és modern világ, azonban azaz érdekesség, hogy a kettő között nincsen átmenet, hanem ugrásszerű a változás, ami a lakhelyemnél is jól látható. A metróból kiérve a következő 8 sávos autóút képe fogad.
A képen az éppen keresztbe áttekerő bácsi jól szemlélteti amit még eddig nem említettem, hogy Kínában a KRESZ inkább csak ajánlás, nem szabály. Elég gyakoriak az utakon a szembeforgalomban haladó motoros, néha kisebb autók is. Itt a szemet gyönyörködtető, egzotikus növényekkel telepakolt járdán 5 perc séta után jön egy éles váltás, amikor is beérek a negyedembe, ami először a Józsefvárosi piacra emlékeztetett.
Innen még 10 perc séta, az eleinte labirintusnak tűnő úton, amit pár nap elteltével úgy ismerek mint a tenyeremet. Eleinte talán nem a legbizalomgerjesztőbb környék az lehet, viszont megvan a maga előnye: pl. elég sokat aggodalmaskodtam, hogy hol fogok majd fodrászt találni: Konkrétan a ház előtti kis gangon egy maszek fodrász üzemel, aki kb. 150 ft-nak megfelelő yuan-ért lenyírja a hajam. Jó, mondjuk nem nála fogok nyiratkozni, de az utca tele van érdekes bazárokkal és az emberek is kedvesek. Itt egy kép az utcámról:
Egy családnál lakok, akik egy párból, a kisgyerekükből, a férj szüleiből és testvéréből áll. Angolul csak a pár beszél, de mindenki nagyon kedves velem, ha bármi problémám van, fordulhatok feléjük, pl. amíg nem volt pénzem GM adott nekem kölcsön. A kajálások mindig különlegesek, ma pl cukkínivel töltőt-polipot ettünk meg hűsgombócot. Leves meg valami húsleves féle volt, amiben egy kis rúd főt kukorica ázott. Néha van egy olyan érzésem, hogy ezek a kínai kaják úgy készülnek, hogy a különböző komponenseket random összerakják, és ha jó az íze, akkor rendszeresítik. Amúgy az egész család egy közös vaskohászati cégben dolgozik.
A lakásuk a kinti környezethez képest nagyságrenddel szebb, nagyon ügyelnek a tisztaságra is. A szobámmal is meg vagyok elégedve, mert egyedül vagyok egy akkora szobába, ami a Svéd szobámnak kb kétszerese, van franciaágyam, wifikapcsolat. A libanoni srác, aki szintén még a családnál fog lakni ma érkezett meg, holnap megyek majd vele és 1-2 itteni ismerőssel a Shamian szigetre.
