Ahogy ígértem, ma a melóról fogok mesélni egy kicsit: alapvetően 3 helyen zajlik a munka, a múzeumban, egy iskolában és egy gyermekkönyvtárban. Ezen kívül a feladatunk még, hogy különböző múzeumokat, történelmi helyeket megnézzünk, majd a készített lépekből és videókból egy összeállítást csináljunk… ami barátok közt szólva sem nevezhető munkának, inkább csak szórakozásnak, de ha egyszer ez kell nekik, én nem fogok ellenkezni :)

A légyszám elég változó, volt, hogy 2 gyerekkel foglalkoztam csak, volt, amikor 60-70-en voltak az előadásomon. A témák is nagyon változatosak, legtöbbször magyar és európai dolgokról mesélek nekik, a hagyományok és legendáktól kezdve az egyetemi életig és a repülőgépekig.

Általánosságban azért szokták szeretni az előadásokat, próbálom interaktívra csinálni őket és főleg érdekes témákról beszélni csak... mindezek ellenére mindig akad 1-2 problémás gyerek:

Pl. előadás után a szünetben:

N: Szia, hogy tetszett az előadás?

Gyerek: Én...utálom az angolt. (I…hate … English)

(Ok, then fuck yourself you little bastard! :P)

Néha próbálom az órákat érdekes irányba elvinni, pl. a héten megmutattam, hogy milyen egy repülőgépész élete. Valakinek felkeltette az érdeklődését, valakinek annyira nem... az előadás után ezeket a kérdéseket kaptam ebben a sorrendben:

Gyerek1: Mekkora egy sugárhajtómű?

Gyerek2: Tudsz táncolni?

Gyerek3: Tudsz énekelni? ...Azért próbáld meg.

Azért jó érzés, hogy néha hagyok bennük valami nyomot (a veréseken kívül persze :P) Pl az egyik előadás előtt megkérdeztem, hogy ki akar mérnök lenni, senki nem jelentkezett. Az előadás végén feltettem a kérdést, hogy ki akar majd repülőmérnök lenni, és vagy 10-en vadul integettek :)

 Aztán vannak azok a gyerekek, akikről nem tudom eldönteni, hogy csak gyermekien őszinték, vagy csak szimplán bunkók:

Gyerek1: Hány éves vagy?

N:24

Gyerek1: Aztaaa, akkor te már egy öregember vagy!

(Kösssz, inkább anyád kenyérpirítójával játszanál egy kicsit a kádban…)

Szerencsére azonban legtöbbször olyan gyerekek jönnek el akik szeretnének új dolgokat megismerni, és őket nagyon leköti az előadás.

A héten a munkatársakkal találtam egy helyet, ahol nagyon jó áron lehet szuveníreket venni, szóval egy jól megrakott táskával mentem haza. Igazából a legfurább dolgokat lehet azon a piacon venni pl. megleptem magam egy hamis kínai útlevéllel. Vicces volt, mert vásárlás közben pont összefutottam az egyik kis tanítványommal és az anyukájával, akik hamar felismertek (itt az európaiak elég feltűnő jelenségek), de az a tény, hogy éppen egy műkakit fizettem ki a pénztárnál, nem javított a tanári presztízsemen. (az egyik kedves barátomnak szuvenírnek, ha olvassa akkor tudja, hogy most róla beszélek :P )

Holnap majd a városi közlekedésről és metrókultúráról osztom meg a tapasztalataimat.