Ma kezdődött el a kínai kaland, amire az államvizsga előtti hetekben már egyre többet gondoltam, és egyre jobban vártam. Az elmúlt egy hetet sikerült elég aktívan eltölteni, így effektíve a pakolásra csak kevés idő maradt, aminek következtében az indulás és a pakolás befejezése just-in-time rendszerben történt. Azonban a mérnöki szakmában híres mondás, hogy ha nem lenne utolsó pillanat, semmi sem készülne el.
Prológus
2013.06.25. 23:20Kedves olvasó!
Először is szeretnélek üdvözölni a blogomon! Pallag Nándor vagyok, 24 éves járműmérnök, és a következő 2 hónapra Guangzhou-ban fogok lakni, ahol munka mellett, szeretném felfedezni Kínát. Ha most ezt olvasod, azt jelenti, hogy egy kedves barátom, családtagom vagy, akinek megadtam az oldal címét, de az is lehet, hogy csak véletlen tévedtél ide.
Azért indítottam ezt a blogot, hogy nyomon követhessétek a következő két hónapomat, amit a Kínai Népköztársaság béli Guangzhou (helyieknek csak GZ) városában fogok eltölteni. Terveim szerint 1-2 naponta fogok egy kis rövid összefoglalót írni, de ha lusta leszek, akkor majd csak a hónap végeken fogom összefoglalni a lényeget. :)