Az elmúlt nap meglátogattuk a helyi jégpályát, ami az év minden napján üzemel, majd egy olyan étteremtípust próbáltunk ki (igen, megint kaja...), amit eddig még nem: az úgynevezett hotpot-ot.

Kínában a jégkori és a jéghoki nem tartozik a legnépszerűbb sportágak közé, ennek ellenére egy alap szinten mindenki tudott. Amin viszont meglepődtem, hogy az orosz leányzó (Sveta) nem tud korizni, és ez volt az 1. alkalom, hogy jégre lépett. (eddig valahogy úgy gondoltam, hogy minden orosznak veleszületett "skill"-je a kori és a hoki tudás...) Mindazonáltal, mondtam neki, hogy nem probléma, majd én megtanítom... azóta már teljesen jól van, nemsokára járógipszet is kap.

A korizás érdekessége, hogy rövidgatya-póló kombóban toltam, ennek ellenére olyan meleg volt a pályán, hogy az első kör után már mindenki leizzadott. Amúgy az orosz csajszi nagyon gyorsan belejött, amivel igazolta az orosz-hoki elméletemet.

Ez után a kajálás következett, ám előtte a 10 szintes plázán át kellet verekedni magunkat, ahol a következő képen látható hatalmas akváriumra bukkantunk:

A Kínaiaknak ez ilyen mindennapos dolog, hogy "jé, ott van 20 cápa meg mindenféle tengeri állat abban a 200köbméteres akváriumban", de engem azért eléggé feldobott a dolog. Ez után az egyik helyi srác (Victor) ajánlott nekünk egy hotpot (~forró fazék) stílusú éttermet, aminek az a specialitása, hogy mindenki előtt van egy villanyrezsó, kap egy fazekat az általa kiválasztott alappal (sima, kicsit, közepesen vagy nagyon csípős) és kap egy rakat hozzávalót, amit a saját ízlésének megfelelően tud megfőzni. Ez elméletben tök jól hangzik, a gyakorlatban a képembe toltak kb 20 olyan dolgot, amik közül egyedül a salátát, a répát és a tojást ismertem, a többiről meg örültem, ha egyáltalán el tudtam dönteni, hogy szósz, hús, gomba vagy zöldség.

Azzal a logikával élve, hogy úgyis mind egy helyre megy, elkezdtem beleönteni az egész cuccot a fazékba, miközben a mellettem ülő helyi munkatárs rémült szemekkel megállított, és felvilágosított, hogy van egy bizonyos sorrend, és azzal kell kezdeni, aminek több idő kell... így visszagondolva ennek is megvan a maga logikája :) Amúgy mióta itt vagyok nem fogtam még a kezemben kést vagy villát, itt mindenhol csak evőpálcával esznek. Első 1-2 nap ez elég sok gondot okozott, de már egész jól belejöttem. Mindenesetre egy éttermi kajálás után a tányér körüli foltokból és maradványokból, egyértelműen azonosítani lehet, hogy hol ültek az európaiak.

Levezetésnek (mert hát fontos a sport) elmentünk egy egyetemi biliárdszalonba, ahol a biliárdozás mellett, megkóstoltam a helyi sörkülönlegességet is.

Amúgy érdekesség a kínai kajálással kapcsolatban, hogy ők nyitott szájjal esznek, mert ha valaki jóízűen csámcsog, az náluk azt jelenti, hogy ízlik az ebéd. Ezzel igazából nekem nincs is semmi bajom. De van egy olyan dolog amit európai fejjel még nem tudtam megemészteni: az pedig az orrfújás. A kínaiak úgy gondolják, hogy "milyen undorító az, ha valaki kifújja az orrát egy papírdarabba, majd azt a papírdarabot elrakja, és a zsebében hordozza, majd újra az orrához rakja". Erre az ő megoldásuk, hogy egy kellemes hang kíséretében felszívják az egész cuccot, majd kiköpik. De ezt a szívó hangot nem csak az utcán, hanem az étteremben is, mindenhol művelik. Szóval nem a legétvágygerjesztőbb dolog, ha egy vacsora közben ezt kell hallgatnom a szomszéd asztaltól:

Amúgy úgy vagyok vele: idegen ország, idegen szokások, megpróbálom elfogadni, de azért nem veszem át. Eddig amúgy is csak jókat írtam kínáról, kellett valami negatív is.

Következő bejegyzésben majd a Welcome partyról írok, azaz arról, hogy mi történik, ha összeeresztek egy csapat kínait egy üveg pálinkával.