Kínai nyelvóra és gyurmázás

 2013.07.09. 03:19

A mai napi feladat eredetileg agyagozás lett volna, sajna a köcsöggyártó korong elromlott, így gyurmázással kell lekötni a lelkes fiatalság figyelmét. A délután meg elkezdődik az első kínai nyelv órám. Kaptunk egy lehetőséget az itteni egyetemtől, hogy ha van kedvünk akkor bejárhatunk. Úgy voltam vele, hogy miért ne, hagy ragadjon rám valami a koszon kívül is.

A foglalkozás jól sikerült, bár a két kislánynak akiknek segítettem, több közük volt a gyurmázáshoz mint nekem, így inkább csak egy tanácsadó, moráljavító szerepet töltöttem be mellettük. Először próbáltam érdekes irányba vinni a foglalkozást, kérdeztem, hogy melyik a kedvenc repülőtípusuk, melyiket csináljuk meg? de a dolog nem nagyon dobta fel őket. Gondoltam, jó fej leszek, autóban vagy hajóban is kiegyezzek velük, de végül az állatoknál lyukadtunk ki.

IMG_9318.JPG

Végül gyorsan elment a délután,a gyerekek megnyerték a "legszínesebb alkotás" díját a közös munkánkkal (amiből én igazából csak a koordinátori szerepet vettem ki, na meg egy repcsit csináltam, ami végül kacsa lett). Ez után a múzeumban is körbe tudtam végül nézni ahol melózunk. Megtudtam például, hogy a kínaiak évszázadokig kőpárnán aludtak, illetve azt is, hogy Közép-Afrikában milyen fegyverrel harcoltak a népek.

A napokban elkísértem a lakótársamat telót venni, közben lecsekkoltam a műszaki dolgokat, mit/mennyiért/hogyan. Általánosságban elmondható, hogy ha valaki egy modern terméket szeretne venni, akkor itt olcsóbban hozzájut, az alsó- és középkategóriás termékek itt már vagy nincsenek, vagy drágábbak mint otthon, pl az iPadok itt elég jó árban vannak... persze függ attól is, hogy hol nézi az ember. Az utca szélére kipakolt "elektronikai boltoknak" nem feltétlen kell bedőlni, mert a minőség kaki, de a rendes gyártók üzleteiben meg lehet bízni. Nézelődés közben ebbe a Predátor szoborba botlottam:

IMG_9339.JPG

Vicces, hogy a nagy áruházak eladói semmilyen szinten nem beszélnek itt angolul. A legjobban az tetszett, amikor a lakótársam meg akarta kérdezni az eladót, hogy "ebben a kategóriában van-e olcsóbb, esetleg 1500 Yuan-ért?", és hogy segítse őket, leírta, hogy 1500, az eladók meg a reakciókból ítélve azt hitték, hogy bejött a Samsung márkaboltba a tapló európai és a piacikofa arab, és a 3000Yuanos telót le akarják 1500-ra alkudni :)

Ez után az első kínai órámon is túlestem. Kiderült, hogy a kínai nyelv nem is annyira egyszerű, de legalább egy-két alap szót, kifejezést megtanultam, pl. most már tudok sört kérni Kínában is.

Címkék: múzeum Guangzhou GZ Nyelvóra Predátor

A bejegyzés trackback címe:

https://bronan.blog.hu/api/trackback/id/tr815394724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása