Mostanában

 2013.07.19. 19:39

Ezen héten is sok érdekes dolog történt, éjszakai városnézés, lakomák, múzeumlátogatások, kínai divatbemutató és meló is akadt bőven, szóval nem unatkoztam. Talán ennek is köszönhető, hogy mostanában elhanyagoltam a blogot. Mindenesetre erőt vettem magamon, hogy ma írjak egy bejegyzést, mert a következő 3 napra elutazok a közelben lévő Shenzhen nevű városba, ahol az ott lévő konferencia mellett, az óceánt is megcsodálhatom.

Próbálok időrendben haladni, úgyhogy az éjszakai túrával kezdem. Sajna gépet nem vittem magammal így csak mások képeit fogom tudni feltölteni, de szerintem azokból is látszódik, hogy a város éjszaka elég király.

l2.jpg

g1.jpg

g2.jpg

Egyik nap egy nagy választás elé kerültem: a kínai ruhákkal, vagy a kínai hímzéssel szeretnék majd egy délutánon keresztül foglalkozni? Választásom a múzeum melletti kocsmára esett... nem, nem akartam bunkó lenni, ha már elhívtak, akkor az egyikre elmegyek, és végül hosszas mérnöki kalkulációk után arra jutottam, hogy egy kínai ruhabemutatón több érdekesség van mint a másik opción.

Kiderült, hogy nagyon jól választottam, mert egy fél órás ruha és íjbemutató után (ami még érdekes is volt, bár a várakozásaimat nem volt nehéz túlszárnyalni :P ), a délután maradék részét sörözéssel és kártyázással töltöttük el, mi nézők, és a résztvevők közösen.

IMG_9585.JPG

Amúgy egy elég érdekes kínai kocsmában voltunk (amit inkább teázónak mondanék), pl. a belépés csak mezítláb volt lehetséges, a kocsma közepén egy kispatak folyt keresztül, szóval tényleg nagyon hangulatos volt.

A társaság összetétele eleinte egy kicsit aggasztott, mert az ott lévő 15-16 emberből csak én nem beszéltem kínaiul, de rendesek voltak, mert angolul ment a beszélgetés, aki meg nem tudott, azt lefordították nekem. Az meg egy kellemes meglepetés volt, hogy ismerték a két nagy kedvenc kártyajátékomat, a "Dirty ace"-t, és a "Wolf game"-t. 

IMG_9580.JPG


Ezen kívül volt pár múzeumozás...

IMG_9549.JPG

Kajálások...

IMG_9682.JPG

Ennek a helynek pl az volt az érdekessége, hogy a kaját az asztalunkon csinálták meg, és a készítésnek minden mozzanatát meg lehetett figyelni, mintha mi is a konyhában lennénk. Lehetett látni a hús pirulását, a szósz felöntését, majd azt, hogy, a pincér mérgesen beleköp miután közöltem, hogy inkább mégis csípős szósszal kérem :) … Amúgy itt egy hatalmas adag békacombot pusztítottunk el. A héten újdonságként sikerült megkóstolnom a kagylót, és egy speciális rákfajtát, illetve (eddig nem is tudtam, hogy ilyen létezik) a kukoricalét.

A héten volt meló is bőven, majd legközelebb töltök fel képeket és mesélek is, de pl ma volt egy játék, ahol négy gyerekcsoport versenyzett, hogy ki tudja leghamarabb megtanítani a múzeum nevét kínaiul a külföldi munkatársaknak. Velem sajnos nem jártak jól a gyerekek, mert szótagonként még nagyon jól ment, de amikor az egészet kellett kimondani valahogy teljesen más lett... A kínai nyelvvel való kapcsolatomat legjobban ez a videó írja le:

Csak azért, hogy ne legyen tökéletes a hét, sikerült elkapnom valami kínai betegséget, szerencsére nem volt vészes, csak egy kis láz, meg szédülés, 1 nap pihi+algopyrin+ neocitran kombóval már szinte teljesen el is tűnt.

Holnap reggel indulok Shenzhen-be, ha hazajöttem majd írok róla egy élménybeszámolót!

A bejegyzés trackback címe:

https://bronan.blog.hu/api/trackback/id/tr345401370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása